Dóri & Marci – sztárvendég: Bódi Csabi
Alig vártam a tegnapi esküvőt, hiszen az ifjú párral már az egyeztetéseknél kialakult az összhang és kiválóan együtt tudtunk működni.
Ahogy említettem, ez egy hibrid esküvő volt szolgáltató tekintetben, hiszen zenekar is jelen volt, ami azt jelenti, hogy én hajnali 1 órakor álltam a lemezjátszók mögé.
Mielőtt azonban elfogalaltam a hangulatfelelős pozíciómat, érkezett egy sztárvendég is! Meg kell, hogy mondjam Bódi Csabi Hivatalos Oldala autotune, playback vagy bármi zenei segítség nélkül maximális erővel, és hozzáértéssel lépett fel, hihetetlen hangulatot teremtve a tánctéren! Ajánlom mindekinek, mert élőben még jobb!
Érkeztem én, hajnali 1 óra! Játszottam egy kis 90-es éveket, 80-as éveket 1990-2010-ig magyar retro slágereket, majd szép lassan belemerültünk a kedves, szerelmes pár által kért popos, fiatalosabb slágerekbe! Aztán pedig reggelig csapattuk a bulit!
Köszönöm a meghívást Dóri, és Marci!
Öröm volt számomra, részese lenni a Nagy napotoknak! Örökké tartó boldogságot Nektek!